„Üzenjünk közösen a hatalomnak, hogy nem mondunk le az ezeréves álmunkról, hogy mi is úgy akarunk élni, mint más európaiak” – hív minket Dobrev Klára a DK március 15-i rendezvényére, nyomatékképpen hozzátéve: „elődeink éltek és haltak ezért”.
A felhívás hallatán először is hálát adhatunk: számítások szerint 1946-ban az egy főre jutó magyar GDP az osztrák bruttó hazai termék 88 százalékát tette ki, míg 1990-ben 38,2 százalékát – képzelhetjük, hol tartottunk volna a rendszerváltás idején, ha elődeik még csak nem is éltek-haltak volna azért, hogy nyugati életszínvonalnak örvendhessünk.
A kulákleszármazottak külön is köszönik a több évtizedes törődést; pedig közéjük is lövethettek volna.
Másfelől el kell ismerni, frappáns a megfogalmazás: nehéz lett volna tömörebben összefoglalni a DK minden önbecsüléstől mentes múlt- és jövőképét.
Aki hétvégén is korán ébred, hallhatta vasárnap reggel a rádióban a (zömében egyházi) roma szakkollégiumok néhány diákját. Szüleik a nyolcadik osztályig jutottak, édesanyjuk egyedül nevelte őket – ők pedig épp gyógypedagógusnak, közösségszervezőnek vagy épp közgazdásznak tanulnak, egyikük bátyja immár diplomás programtervező informatikus. A kérdésre, hogy nem volt-e nehéz azzal a háttérrel idáig eljutni, az egyik derék roma fiatal a legnagyobb természetességgel kijelenti:
csak akarni kell.
Ezzel szemben érkezik a messzemenően privilegizált Apró-unoka a maga üzenetével: ha mi, ezeréves lúzerek úgy akarunk élni, mint „más európaiak”, akiknek élete Molenbeektől Thrákiáig csupa játék és mese, akkor megfeszítve kell álmodnunk tovább, időnként jól odamondva egyet „a hatalomnak”, és akkor egyszer majd tényleg jobb lesz nekünk, becsszó.
Amióta Dobrev Klára legelőször elújságolta, hogy már szinte érkezik is az európai minimálnyugdíj, körülbelül 200-230 roma szakkollégista szerzett egészen konkrétan diplomát – de aki szerint hatékonyabb és európaibb megoldás a sült galambot várni, az persze nyugodtan álmodjon tovább.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, egyáltalán
kik is azok a „más európaiak”, akiknek életéről oly rendületlenül álmodunk.
Mert nyilvánvalóan a „más európaiak” közé kell sorolnunk például az Észak-Égei-szigetek lakosságát, akik 2010-ben még bő másfélszer jobban éltek, mint az Észak-Alföld régió lakói, 2021-re viszont GDP-jük csökkent, míg az Alföldé megugrott, így mára már mögöttünk kullognak, az elmúlt nyolc évben megnyert migránstömegekkel a hátukon.